Forró augusztus végi délután van. Körbenézek, előttem egy fiatal srác, akinek úgy spriccel a homlokáról a víz, mint egy szökőkút. Rajta kívül főleg idősek, akikről csak onnan lehet eldönteni, élnek-e vagy halnak, hogy kétségbeesetten néznek egymásra és panaszkodnak a forróságra. Sokan mások félúton leszállnak, arra jutnak, hogy inkább gyalog mennek haza. A 47-es számú buszon vagyunk éppen, Pécsen (Pécsett).

Akár termesztés is lehetne, hogy kibebaszott meleg van a legtöbb klíma nélküli buszon, de ezt a meleget még megfejelik a zárt (ki nem nyitható) ablakok is…

Ha ezúttal a busz nem is, a rajtalévő utasok majdnem leégtek.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy amennyire minden ember szenved és kétségbeesetten néz a másikra , egyiküknek se jut eszébe, hogy esetleg a sofőrtől kérjen segítséged, hátha ő ki tudná nyitni az ablakokat.  Mondanám, hogy nem lepett meg, hiszen magyar mentalitás, meg minden……….….de kurvára meglepett, még így is…

Én részemről annyit megtettem, hogy megvártam a sofőrt, amíg kiér a kanyargós, szerpentines szakaszról és elér egy egyeneshez, hogy meg tudjam kérdezni , ki tudná-e nyitni az ablakokat, ha igen, akkor legyen szíves, tegye meg.

Nem túl beszédesen, de jelzi, hogy mindjárt megteszi. Én leszállok, hiszen megérkeztem. Keresem a lakáskulcsot a zsebemben, közben nézem, mi játszódik le a buszon, megy-e éppen a sofőr kinyitni minden ablakot, valóságos megváltást mérve ezzel az hitevesztett, főleg idős utasoknak, akik pedig nem győznek majd nekem hálálkodni és az örök dicsőség mellett felajánlanak részemre mind egy-egy házi rétest, kalácsot, bort,pálinkát, lányunokát…

…De szerintetek kinyitotta végül a sofőr….. ?!  (egy nagy büdös lófaszt)  

Vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, ezért kár rajtuk idegeskedni. Vannak, amiken lehet és érdemes is. Nem fognak gyakrabban és pontosabban járni a buszok, olcsóbbak se lesznek a jegyek, ezen ne idegeskedjünk, mert felesleges.

 A buszvezető viszont tud azon változtatni, hogy jöjjön-e be levegő a buszai ablakán, vagy ne.  Én megtehetem, hogy szólok neki, hogy legyen levegő, hogy ha már nekem szar utam volt, legalább a lefelé menő embereknek jobb legyen. A követő felszálló utas köszönhet és rámosolyoghat a sofőrre, hogy az érezze, ő is ember, nem csak a busz tartozéka. Este pedig még az is lehet, hogy a felesége orális örömökben fogja őt részesíti, mely másnapra akár azt is eredményezheti, hogy már magától, mosollyal az arcán fog ablakokat nyitni reggel.

Figyeljünk egy kicsit jobban oda magunkra és egymásra is, és máris sokkal jobb környezetben találjuk magunkat.

 Búcsúzóul itt hagyom, ezt a Tüke Facebook oldaláról lementett gyöngyszemet, mely megmutatja, hogy milyen kurva messze vagyunk még ettől az állapottól  :